HUN ENG
Szőlészeti-borászati verseny és konferencia
Sikerrel zárult a 2016. február 15-16. között megrendezésre került Eszterházy Károly Szőlészeti Borászati Napok szakmai verseny és konferencia.

 

Idén első alkalommal került sor a szőlészeti-borászati területen tanuló középiskolások szakmai versenyére, melyen öt város összesen hat iskolája képviselte magát. A február 15-én megrendezésre került verseny védnöke Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára volt. A résztvevő csapatoknak főként gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk, melyek a szőlőmetszés, a borászati technológiák, a laboratóriumi vizsgálatok és a borok érzékszervi értékelésének területét ölelték fel.

 

 

A kiélezett versenyt az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakiskolájának "Egri Bikavér" nevű csapata nyerte, megelőzve a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola, valamint a villányi Teleki Zsigmond Kertészeti Szakképző Iskola tanulóit.

 

A rendezvény február 16-án a szőlészeti és borászati ágazat szakemberi számára szervezett konferenciával folytatódott. A nap folyamán a közönség a szőlőtermesztés fenntarthatóságának érdekében született új, innovatív, európai együttműködésekről, a szőlőtőke fás részeinek betegségeiről, az ellenük irányuló védekezési, kezelési törekvésekről valamint az ágazat vállalatainak támogatási lehetőségeiről hallhattak előadásokat.

 

 

A szakmai konferencia 16-án este, az előző évben is nagy sikert aratott borbemutatóval zárult, melyhez a borokat a Bükki-, Mátrai-, Tokaji- és az Egri borvidék termelői ajánlották fel.

 

A rendezvényre összesen 223 vendég érkezett, így a szervezők joggal remélhetik, hogy hagyományt teremthetnek az új, szakmai versenyt és konferenciát is magában foglaló eseménnyel.

 

Az Eszterházy Károly Szőlészeti Borászati Napokon elhangzott szakmai előadások az alábbiakban érhetők el:

Angyal László - Támogatási lehetőségek 2016-ban a szőlő és borgazdaságban

Dr. Kállay Miklós - Trendek,lehetőségek, problémák napjainkban a borászatban

Dr. Kocsis László - Trendek Földünk szőlőtermesztésében

Dr. Murányi Zoltán - Az eredetvédelem és kutatásfejlesztés szerepe a borászati fejlesztésekben

Dr. Váczy Kálmán Zoltán - Európai trendek a szőlőtermesztés fenntarthatóságában: Innovatív nemzetközi együttműködések eredményei a H2020 és COST programok keretében

Lamport József - Lehetőségeink, vagy ahogyan egy gyakorló borász látja

Patyiné Kókai Ibolya - Támogatások a borászatban 2016-ban

Téglás-Kovácsné Szováti Katalin - Kutatás és Fejlesztési Központ Szaktanácsadó Központ szolgáltatásainak bemutatása